Az Oroszlán havában mély az égbolt,
a talaj szikkadt rögök halmaza,
füvön fekszem, aránytalan testtel,
szájmozgásom fohász, hangtalan.
Bokán rúgott aszteroidákkal
ábrát rajzol felém jó barátom,
tompa gellert kap a hullócsillag,
agyagszagú bogarakkal játszom,
indaruhám belsejébe írlak.
Gubót sző a lüktető siketség,
zajjal dobálóznak életek,
hívnak, egyre hívnak - csak sietség,
mindhiába, másfelé megyek.
Mély az égbolt augusztus havában,
arca sötét, szeplős sminktükör,
nem hiszek kopott próféciákban,
ha az gyógyít, ki újra összetör.