Huták pislognak
bércek alatt,
füst sincsen;
kéklő szalag,
mely megkötözné
az időt, oly
komótosan,
ahogy az alkony
a szurdokon átsuhan.

Én mindig elhagyok
valamit magamból.
Mintát lopok
festett hajnaloktól,
cserébe nem adok
semmi fontosat,
talán csak veretes,
önző magányomat.

Megtaláltalak.
Vagy inkább a helyed?
Üres, mint lepkétlen
bábok, mint kitermelt
hegyek, és nem
hagytál nálam
semmi fontosat,
mégis azt kutatom,
akár a huták fényüket,
kéklő bércek alatt.