A befejezetlen utcákon díszletek
a házak. Ósdiak voltak már akkor is,
amikor beléjük hurcolkodtak az első
lakók. A zugfalvak tompa bája egészen
patyomkinszerű. Az elszántan
kidőlni készülő kerítések mögött,
összetartóbb szegénység integet,
a balga városok neonvarázsa helyett,
fánkról álmodik, s ünnepek alatt
segélyruhát kap valahány gyerek.
A televízió, mely bádogantennával
csapol jelet az égből, mint oltár áll
a szoba közepén. Élvezi, ahogy mintát
rendez köréje a kosz, s nincs köze
a repedt tűzfalakhoz, ám katódszeméből
elektroncseppek hullanak, ha a konyhából
hozzá menekül néhány éhségszökevény.
Boltba menni nem kell, hisz helybe
jön a mozgó áruház, hetente egyszer,
a sofőr, aki eladó is egyben, végül úgyis
megtörik, s lerak lisztet, cukrot, zsírt,
két kiló krumplit. Jobbára hitelben.
Ha beoltanak, itt akkor is elenyészhetsz
bármely fürge kórban, de hála a dadogó
mobilnetnek, a többség két éve felcsapott;
oltásellenesnek. Hisz a dezinformáció
mindennél drágább, ezért ingyenes,
közpénzen ügetnek a megvadult bitek,
s a múlt héten a helyi uzsorás, alkalmazta
magát - pénzügyi bloggernek.

A befejezetlen utcákra virtuális házak
nőnek az égből. A bádogantennákból
világfa sarjad. A tévé katódszemét nem
nyitja ki senki, már online esnek neki egy
üres sorozatnak. S ahol eddig csupán a test
volt alultáplált, most követi a szellem.
Új nyomor születik. Átvitt értelemben.