A szellemerdő mentsége a tél.
Fagyból karistol magának vázat.
Röghöz köti még az agg alázat,
a törzseken jégmoha éldegél.

A szellemfákhoz ösvény nem vezet.
Szélfátylakkal készülnek a bálra,
lépésmentes, hajladozó táncra,
a kérgük rojtos, szikkadt erezet.

Bennünk is lakik tanult hidegség,
egy árnytotem, mely becézni akar.
Ajkain a hamisság: tehetség,

ha felélednél, nyomban megzavar.
Mézgahajú, levélkörmű szépség,
a vénáinkon jégsebet vakar.

/A csatolt kép saját/