Strandpapucsban,
titokzoknival téblábol
egy megtűrt isten itt.
A vadak között,
túl szelídre edzett,
kukában is turkál,
néha reszket. Álruhája
olyan, mint a sorsa:
foltozott, a szakálla
kevéssé gondozott.
Álmatlanságában,
néhanapján, csillagokat
ráz az égre fel.
És meglepődik,
hogyha visszaesnek.
Már nem érdeklik
bicegő szerelmek,
túl sokat és túl 
élesen látott, 
a kényszerzubbonya,
mint díszruha, 
megfeszül karistolt, 
sebes hátán.
A semmiről kell
mindent tudnia.