A fagylaltokat
mind eladták.
Kettészakadt a nyár.
Hajtások helyett
sebek rügyeznek,
lombhullást játszik a táj.

Avarba bújsz. Földet ér
a hajnal, izzó zug
a menny előszobája,
vihart pányvázok képzelt
hajaddal, lefoszlik rólunk
a szemérem ruhája.

A sors apránként iramlik
belénk. Az ősz ajtaján
kezed a kilincs.
Kecses vagy és forró,
ködképed mézsűrű,
bár külalakja nincs,

csonka ölelés a messzeség,
áttetsző magányok indáit
fonjuk egymásba épp,
hiányodat űzöm testemen,
a fű sárgulni készül,
irigységét magamra festhetem.

Elfojtott szavakkal terhes
gyönyörünk, a sötétség
hasít dunyhát reánk,
a különlét bölcső, ringatja
hitünk, s a távolság lesz
közös, hangtalan imánk.