Ebben a kertben
a bokrok máshogy,
hajladoznak
az almafákhoz.

Ebben a kertben
a szilvák kékjét,
rubinnal festik
a naplementék.

Egy képzelt kertben
a fenyőgallyak,
szemérmes fészket
takargatnak.

A képzelt kertben
a százszorszépek,
pázsitra zuhant
csillagképek.

Egy képzelt kertben tejüveg szirmok,
a hajnal vérét festik magukra,
egy képzelt kertben az, ami tiltott,
a halál jogtalan, alanyi jussa,

az igazi kertben minden szégyen,
virágba borul, ha van, ki megérti,
a tökéletlenség bonyolult érdem,
az ember sajátját másban nézi.

Egy igazi kertben a fák kérgére,
nem vésnek vonzó magányokat,
én esküszöm Isten hűlt helyére,
hogy elvétem gyakran az arányokat.

A kertemben vendég bolygó világod,
szólok hozzá, hites, szép nyelveken,
és neveddel koldulok valóságot,
amit úgy írsz belém, hogy végtelen.