A mesélő csönd,
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen

(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni…

(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*

A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.

(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.

(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*

A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással…
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.

Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán’ szépség.

A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd’ hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.

A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…

(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*

A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát…
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…

A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.

A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…

A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.

Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.

A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*

A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?

Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc