Az áhítat csendje még ott ült az arcokon, amikor felcsendült Terézia grófnő érces hangja és megrebbentette a szempillákat. A szép szoprán angyalian zengett a teremben. A karácsonyi ének egyre hangosabban szállt az ég felé, hogy beteljesítse az ünneplők vágyakozását. Elsőként a gyerekekét, akik a dal végén fékezhetetlen rohamot indítottak a karácsonyfa alatt sorakozó csomagok megszerzésére. Majd önfeledt játékkal vették birtokba az egész szobát.

Gyula Irénhez lépett és felé nyújtotta ajándékát. Vajon mi lehet a kis csomagban? Egy szép fülbevaló, nyaklánc vagy gyűrű? Irén izgatottan bontogatta a csomagolást. A masni alól egy ólomkatona feje villant elő. Egy ólomkatona? Közel állt ahhoz, hogy elsírja magát. Miféle ajándék ez? Szólni se tudott, csak meredten nézett miközben a könnyeit nyelte. Gyula észrevette a lány zavarát. A huszárkapitány majd megvéd Téged minden bajtól- mondta kedvesen. Talán nem örülsz neki? – kérdezte. De, igen. Köszönöm. Erőltetett egy halvány mosolyt az arcára Irénke. De közben azt gondolta most újabb bizonyítást nyert, hogy Gyulától semmi jóra nem számíthat. Hogy lehet egy kisasszonynak ólomfigurát adni ajándékba ékszer vagy egyéb csecsebecse helyett? Biccentett a fejével, majd sarkon fordult, hogy kövesse a társaságot a szomszéd terembe, ahol a vacsorát tálalták.

A szilveszteri kocsonya

  • Nem megy, nem tudom megtenni.

Még sötét volt a kora hajnali órán odakinn, amikor Jóska megállt a kisház küszöbén a gerenda alatt. A szobából kiszűrődő fény megvilágította testének körvonalát és jobb kezében megvillant a méretes kés pengéje.

  • Pedig muszáj, jobb lesz, ha igyekszel – vetette oda félvállról Boriska.
  • Nem visz rá a lélek, ha mondom – horgasztotta le a fejét Jóska.
  • Szedd már össze magad!- ripakodott rá az asszony.

De Jóska csak a fejét rázta.

  • Nem megy, nem megy – hajtogatta. Olyan kedvesen és bizalommal néz rám, hogy meghasad érte a szívem.

Boriska abbahagyta az edényekkel való csörömpölést.

  • Akkor most mi lesz, arra nem gondolsz? Mit mondasz majd az Uraságnak?
  • Megpróbáltam, értsd meg, de ahogy rám nézett….nem tudtam megtenni.

Jóska az asztalhoz ült és letette a kést. Sanyi malacra gondolt, aki két éve látta meg a napvilágot és akit mindennap etetett itatott. Sanyi malac más volt, mint a többi disznó, akikkel az elmúlt 20 évben dolga akadt; okos, kedves, barátságos jószág. Nap, mint nap örömmel fogadta gazdáját és Jóska szerint értette minden szavát. Látni lehetett a szemében, hogy tudja miről beszél, hogy jó vagy rossz kedvű-e a gazdája, vagy bántja-e valami. Így történt, hogy Sanyi malac afféle lelkitársa lett a böllérnek. Mert, ugye a férfi ember nem szívesen beszél otthon a bajairól. Jóska nem egyszer Sanyi malacnak öntötte ki szívét, mert benne a legjobb hallgatóságra lelt. Például, amikor egy fogadásban elvesztette a legszebb ködmönét, vagy amikor annyira fájt a dereka, hogy alig bírta ellátni a munkáját. A 200 kilós állat egy-egy röffenéssel, horkantással fejezte ki együttérzését, vigasztalásképpen pedig bökött egyet az orrával Jóskán, vagy odadörgölődzött a lábához. De a felháborodását is ki tudta fejezni, ilyenkor úgy megrázta magát, hogy a hátán is felállt a szőr. Egyszóval együtt sírt, együtt nevetett a gazdájával. Amikor pedig minden rendben volt elfeküdt szépen, hogy Jóska végiglapogathassa az oldalát és megvakargassa a füle tövét.

De eljött a mai nap, amikor Sanyi malac életének véget kell érni, mert ez a rend, ez a törvény. Holnap szilveszter és éjfélre kocsonyát kell főzni. A többi disznó mindig megérezte a vég pillanatát és erőnek erejével küzdött az életéért. Sokszor komoly harcot folytattak Jóska és a segédei, hogy legyűrjék az állatot. Volt, hogy a megvadult disznó meg is sebesített, vagy fellökött valakit a véres tusában. Nem úgy Sanyi malac, aki mikor hajnalban meglátta gazdáját, szépen elfeküdt és okos szemeit bizalommal vetette Jóskára. Pedig könnyebb lett volna, ha ő is harcolni kezd, mint a többiek, mert a támadásra támadás a válasz, akkor talán sikerült volna leszúrni, de Sanyi malac most is békés volt, mint mindig.

A szobában mély csend volt, Boriska is hallgatott. Némán várta, hogy férje jobb belátásra térjen.

  • Imádkozzál, Boris!- szólt a hentes és felállt.

Másnap Sanyi malac már a kocsonyalében rotyogott, hogy éjfélkor a tányérból mosolyogjon a palota lakóira.

 

 

 

 

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…