Zelda, hosszú éveken át a
szekrény leghátsó sorában állt,
nem érezte, a kávé meleg,
megható édeskés zamatát.

Magányosan, hisz senki nem szólt
hozzá egyetlen árva szót sem,
elhatározta, előrébb megy,
nem marad egyedül a csendben.

Mivel lábai nincsenek, hát
próbált lassan kicsit csusszanni,
de néha megakadt, megbotlott,
és már hozzákezdett csuklani.

Nem érdekelte, hogy akadály
sokasága áll őelőtte,
véghez viszi tervét, mert álmát
a valóságba beleszőtte.

Kicsit jobbra ment, majd balra, és
folytatta ezt egész délelőtt,
belegondolt, ugyan miért nem
kezdte el ezt így tegnapelőtt?

Teljesen kimerült, amikor
a szekrény csuszós széléhez ért,
úgy érezte szívében, mintha
rossz álomból végre hazatért.

Kinyitotta picinyke szemét,
körbenéztett, majd nyelt egy nagyot,
érezte, amint testén lassan
végighúznak egy tollpamacsot.

Ijedtében megint becsukta
elfáradt lekonyuló szemét,
Majd lassan levették a polcról,
ő meg meghallotta a zenét.

Lágy dallama fülébe hatolt,
érezte a kávé illatot,
amikor kinyitotta szemét,
meglátta a fénylő csillagot.

Pár perc után érezte, amint
a forró kávét öntik felé,
boldogság járta át a lelkét,
hisz megnyugvás áradt őfelé.

Mosoly ült arcára, amikor
csillogó fényt látott közelben,
a karácsonyfa állt előtte,
gyönyörű, színes köpenyében.

Az ünnepi fény színe szebben
csillogott már a sötét éjben,
Zelda, a kávéscsésze lelke
megpihent a csend békéjében.

Bubrik Zseraldina az Irodalmi Rádió szerzője. Bubrik Zseraldina Renátának hívnak, 1972. május 19-én születtem Miskolcon, ahol életem legnagyobb…