A mértékeket már régen feladtam.
Véletlen lettem, megfontolatlan.
Robbanás ízű a képzelt jelen,
tapasztalatból is elégtelen.

Károsra edzett szenvedélyek,
mindent látok, semmit sem értek,
madár lehetnék, de szárnyaim lábak,
bármerre futok, bárhol vadásznak.

Szerelmeimről csodákat hántok,
csodát akar a szerelmes látnok,
ölelj úgy, ahogy gyermek, ha sír,
a sötétség fakó szemedbe ír,

engem és téged, a közös magányt,
utunknak nem szab senki irányt,
a teremtés csupán lelkes kísérlet,
ha eltévedsz benne, visszakísérlek.