Ráncos arcát elrejti az égbolt.
Szürkület kúszik üveghegyen.
Barázdát húz sötétben a félhold,
nyomvonalat horzsol szememen.

Öregedni kellene a tájjal.
Fák tövébe szórni kínokat.
Kiegyezni félnótás magánnyal,
viselni, ki bennem írogat.

Nagy elődök orgánumán siklok,
dicső szavak morzsáit eszem,
mégsem nyílnak előttem a titkok,
maradok magamnak - küzdelem.

Szétgombolom naponta a lelkem,
izzó terhét porondra dobom,
keselyű-korban mécses a szellem;
jelzőfény, megváltás, oltalom.