A döntési magasság a repülésben használatos fogalom. Azt a pontot és pillanatot jelöli – tehát térben és időben egyaránt – amikor a pilóta nem halogathatja tovább, választania kell, hogy le vagy föl. Vagyis, ha nem vállalható a leszállás, ez az utolsó lehetőség, hogy megszakítva az ereszkedést ismét felhúzza a repülőt, – ahogy szaknyelven mondják: átstartol, – avagy folytatja a megkezdett manővert és leteszi a gépet.
Úgy gondolom, nem csak a pilótáknak kell fontos, egyértelmű választ követelő döntéseket hozniuk, mindenki életében eljön az az idő, amikor döntési magasságba, döntési helyzetbe kerül, vagyis szembe kell néznie a „hogyan?” és a „merre tovább?” kérdésekkel. Kit egy felismerés, kit egy jó példa, kit egy aha-élmény, mást esetleg egy olvasmány, vagy beszélgetés visz oda, hogy szakmát netán hivatást válasszon. A kérdés azonban az, hogy ki milyen példát, esetleg példaképeket lát maga körül, milyen muníciót tud begyűjteni a döntéshez, választáshoz? A becsületesen végzett munkából, jó mesterségből tisztességgel meg lehet élni, míg a hivatásának élő ember sokszor nem kap méltó elismerést. De mégis hivatássá válik a munka, ha az ember már olyankor is végzi az ember, amikor nem – vagy nem illő mértékben – kap érte ellenszolgáltatást.
Nekem, egy felettébb mozgalmas időszakban nyílt ki az az ablak ifjú koromban, amelyen át megpillanthattam egy számomra lehetséges utat.
Egy egészen különleges társaság gyűlt össze fiatal geológus technikusokból a nemzetközileg is ismert, elismert kutatóintézetben. Tele voltunk tettvággyal, energiával, ambícióval, de zabolátlanok, fegyelmezetlenek, és öntörvényűek voltunk, ám mindenek felett örökké és féktelenül vidámak. Mindent tudni akartunk, mindent meg akartunk csinálni és nem volt teremtett lény, aki megállíthatott volna, ha egy olyan feladat, lehetőség adódott, amely felkeltette az érdeklődésünket. Olyankor megszűnt a józan gondolkodás, a kötelező óvatosság, háttérbe szorultak a tanultak: nekünk menni, látni, csinálni, kutatni kellett. Ma úgy fogalmaznám meg: amolyan hivatásféleként éltük meg a munkánkat.
S szerencsére ott álltak mellettünk – egy-egy zajosabb ügynél pedig olykor arra is szükség volt, hogy mögénk álljanak – terelgették gondolatainkat, segítették szárnybontogatásunkat az idősebb kollégák, szakmájuk, szakmánk apostolai. Neves, több egyetemen tanító, esetleg díszdoktorátus nyert kutatók, nemzetközileg elismert szakemberek, világot járt expedícióvezetők. Egy nagy tudósgeneráció – sokszor társadalmilag és anyagilag egyáltalán nem megbecsült – képviselői. Szavaikból határozottság, bölcsesség, ugyanakkor szelídség, szerénység, emberség, megértés és szeretet áradt. Talán arra emlékeztettük őket, hogy valamikor ők is így kezdték a pályájukat?
Sajnos ma már nincsenek közöttünk, de az emlékük, példájuk nem fakult meg. Nincs olyan szakmai találkozó, nosztalgiázó összejövetel, beszélgetés, ahol ne említenénk meg azoknak a kiváló férfiaknak, tisztességes embereknek a nevét, szavait, ne idéznék meg személyiségüket, mondásaikat, humorukat, hogy a tankönyvekről vagy a szakkönyvek irodalomjegyzékéről már ne is beszéljünk.
Megannyi remek elme, tiszta emberség, kemény jellem.
Hitéletükről, felekezethez való tartozásukról (vagy nem tartozásukról) sajnos nem sokat tudok. Azt rebesgették, hogy szinte kivétel nélkül gyakorló keresztény emberek voltak, de abban az időben – ne felejtsük el, a ’70-es évek közepén járunk – erről „nem volt illendő” beszélni. Annál is inkább, mert az osztály retteget párttitkára (és egyben osztályvezetője) minden bizonnyal megtorolt volna egy ilyen „osztályidegen provokációt, a lázadó klerikális reakció felbukkanását.” Igaz ő később – mondják – megtért és idős emberként azóta, mint buzgó keresztény morzsolja napjait. De ez már egy másik – talán szintén életút meghatározó – történet…….
Az egykor tettre kész ifjakban azóta alábbhagyott a tűz. Változatos utakat jártunk be, nem mindig megfogadva a jó tanácsokat, de tudom, hogy mestereink példája sokaknak, el nem múló emlék, követendő cél, világító fáklya maradt.

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…