Ha tájat mondok, fákra
gondolok. Sudár derekú,
játékos nőkre, akik
ránctalanítják a homlokot,
s a fiút férfivá teszik,
egy kis időre.

Ha vízről beszélek, a dús
folyókra, úgy gondolok,
akár ágra-bogra.
A tenger is erdő, és
tudhatod, minden magányt
megőriz; feloldva.

Ha hegyeket írok le
képzeletben, csúcsaikat
helyből ugrom át,
és látom, amint szép,
könnyű kezedben,
megpihen a gyötrődő világ.

Ha tisztás felett szél
festi a hóka messzeséget,
a rengetegek illatára
vágyom, ahol avarszőnyeg
óvja kecses lépted, de többi
részed jobb, ha én vigyázom,

s a dzsungelmélyek örök
rejtekében, megleljük a mást,
közöst és kettéoszthatatlant.
Ha azt mondom: nő, reád
gondolok, és időtlenségedre
önmagamban.