Kékmadár

 

Száll-e a gondolat, repülsz-e boldogság,

mint  álmaink vágyán szárnyaló kék madár?!

Tudsz-e még repülni kékmadár?

…vagy szárnyaid megkötötték és tollaid kitépték már?

Kék-e még színed, vagy megtépett tollazatod megfakult,

s a hozzád fűzött remény is jégbe fagyott már?

 

Főnix voltam, színem mélyen izzott,

az emberek között éltem, csodáltak engem legott,

a gyermekeknek az anyjuk mesélt rólam,

mikor megtértek esténként, nyugovóra.

Álmukba visszatérve megjelentem, s a lelkekbe

nyugalmat, bizalmat s reményt leheltem.

Kékben s türkizben álmodtak ábrándos álmot,

fantáziával színezve a valóságot,

őrizve a jég birodalmát.

Tudsz-e még repülni kékmadár?

…vagy szárnyaid megkötötték és tollaid kitépték már?

Kék-e még színed, vagy megtépett tollazatod megfakult,

s a hozzád fűzött remény is jégbe fagyott már?

 

Főnix voltam, szabadon szálltam,

mint a gondolat,  beteljesítve az emberi vágyat:

szabadnak lenni mindenek felett, melengetni a szívet,

s adni a léleknek meleget.

Bizalommal lenni egymás iránt,

megérteni egymást, ha valami bánt,

átölelni tudni, főnix-szárnyakkal betakarózni,

s melengetni a lelket, az emberit, ha bánt a fagy s a tél.

Gyere! Szállj le mellém, mesélj!

Mint dajkám mesélt egykoron, mellettem ülve esténként

a paplanon, s kezével fejem simogatva dalával álomba ringatott. 

Tudsz-e még repülni kékmadár?

…vagy szárnyaid megkötötték és tollaid kitépték már?

Kék-e még színed, vagy megtépett tollazatod megfakult,

s a hozzád fűzött remény is jégbe fagyott már?

 

Mesék, gyermekkori képek,

kaleidoszkópban kavargó színek és emlékek!

Gyönyörű szépek! Aranyló búzamezők, döngicsélő méh,

légies pille, szarvasbogár, páncélja kemény.

Aranyló napkorong, mely bíborban alszik el,

bárányfelhők nyája, mi a napot takarja el,

szép mesék, mit anyám sosem mondott el.

Fekete kenyér, melyet a költő megénekelt,

az iskolai tanár,  ki kenyérrel a szellemet látta el.

Az asszír oroszlán, mit sziklatömbön láttam,

s a fáraók emléke, mit utamon bejártam,

számban csokoládé íze, egy éppen elég,

hogy gondolataim közül előjöjjön a szép emlék:

szerelem, utcai lámpák fénye, a hold melankóliája,

s a történelem emberi léten túlnyúló folytonos körforgása.

Mókuskerék, nem más, melyben körben emberek járnak.  

 

Száll még a gondolat, Főnix? Veled van még a boldogság?

Vagy csak vágyainkat álmodjuk, mint az Antarktisz felett eltűnő kék madár?

Repül az élet, megfagy a szív, s fázik a test,

mint az üvegben fény nélkül nevelt virág.

A főnix sem akar lenni jégtömbbe fagyott madár,

csak egy szárnyaló szívű ember, aki tudja, hol lakik a boldogság.

 

                                                           RMB – 2018. december 25-30.

 

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…