Víz felszínén táncol a reszketeg fény,
hamisan duruzsol a vaskos magány.
Falevelek között szellő lengedez
tovatűnt idők emléke sóhaján.

Gondtalan, csalfa ifjúság… elhagytál,
te, kivel éltem aranykorát nyűttem.
Sebaj, szivárványszínűben őrizlek.
Visszatérésed már valószínűtlen.

Szelíd napsugár ölel egy odvas fát
– érzelmi kárpótlást múltért nem adhat –
csak a jelent és sugárzó önmagát.

Csend betakar, ösztökél a végtelen,
szelíden sugdos, új napokat ígér:
a tegnap már volt, a lesz sem fénytelen.

Pocsai Piroska az Irodalmi Rádió szerzője Nagy Andrásné a nevem, Pocsai Piroskaként anyakönyveztek Nyékládházán 1953-ban. Itt éltem középiskolás…