A cseresznyefák sűrű, testes báját,
lemosta a májust hozó zápor,
a gesztenyefák díszruhája foszlott
aszfaltszőnyeg. Óvakodom minden,
meztelen sétánytól, mégis rajtuk járok,
s kerülöm nyomait az önző múltidőnek.

Rajzolnék az útra, hogy áttervezzem
fakó jelenem, bár nincsen ceruzám,
csak bolyhos ecsetem, mellyel
megfestem magamon színtelen hiányod.
A cseresznyefák virágokat sírnak,
s arra tartok, ahol sejtem valóságod.