Megkérlek arra, hogy ne sompolyogj
tovább. Főleg, ne a falakon át. Szabadulj
onnan, ahová sokan hívnak. Akkor is,
ha magukban szidnak,

a hamis szenvedők, és azok, akik
felcserélhetők. Dallamos rettegés
minden kísértet, árnyékból szőnek
leplet lidércek,

sötétben éled ujjá a fény, sebzett
sorsból a kósza remény. Fekete
tükröket bámul az ember, beléjük
rajzol, Istent – jelekkel.

Megkérlek arra, hogy sompolyogj ide.
Néha a repedő tudaton át.
Légy csoda ott, ahol nincs sikere,
annak, ki mindent csodának lát.