A bolondos Szél egész éjszaka kopogtatott az ablakomon,
Nem tudom, Beszélni akart-e hozzám, vagy csak Integetett nagyon….
Zúgva-búgva végigrohanta – úgy érzem – az egész Világot,
Dühöngeni kezdett, egyre jobban tombolt régi, öreg fűzfánkon.

Egy kicsit Egyenlőtlennek éreztem magamban a Csatát,
A szél szabadon Szárnyal, önfeledten tépheti a Helyben álló Fát!…
Innen-onnan hallani véltem érdekes, bármire fogható zajokat,
A Dühös Szél háborogva vitte magával a teraszon hagyott dobozokat….

Átvette Lelkemnek minden tombolásra ösztönző Fájdalmát,
A Természet Csodáival meséli, ami az értetleneknek csak egy “Kabát”!…
Aki Boldog álmát alussza és nem szemléli Soha a változó Éjszakát,
Annak nem jelent Éneket a Szél, nem értheti meg beszédes Dallamát!…

Aki a Napsütést a Madárdallal egy jegyességbe Magához köti,
Annak a Téli Szél szomorú Melódiája – hideg van! –csak ennyi!
Nem foghatja fel, hogy a Természet minden Bánatot elmesél,
Kinek szárnyaló Vízsugár a szökőkútból, kinek Élete, mint a Téli szél!…

Igazi Lelkük azoknak van, akik megértik: Ölelni és Tépni is tud a fuvallat,
Kik éreztek már Hideg borzongást, azok Becsülik a lágyan omló Dalokat!..
A Fiatalság és az Élet nagy szimbóluma a Természetbe rejtett tartalom:
Nézd a magabiztos Szabad Szél tépi, szaggatja a Helyben álló Fát Nagyon!….

Aki Elfogadja az erősebb akaratát, védtelen Meghajol, Behódol,
Közben talán… a Tavasz csókjában ébredő Rózsákra gondol…

(Minden jog fenntartva!)

Fidrich Ibolya Zirc, 2019. február 12.

Fidrich Ibolya az Irodalmi Rádió szerzője. 1969. január 5-én születtem harmadik gyermekként a családomba. Általános iskolai tanulmányaimat Csetényben…