Szakmai igényesség és emberi nagyság
Nem akarok több vitát, most szedd össze magad maga és húzzál el a dolgodra…..- alighanem számtalanszor hangzik el ilyen vagy efféle felszólítás, utasítás reggelenként, munkakezdéskor, amikor a főnöknek már nincs szakmai érve a megalapozatlan döntése mellett, ám nem akarja feladni makacs, indokolhatatlan álláspontját. S mit tehet ilyenkor a beosztott? Ez sok mindentől függ! Elsősorban persze attól, hogy ő mire, mennyire tartja, értékeli magát munkahelyén. Ha alattvalói státuszban éli mindennapjait, nem sok lehetősége kínálkozik, ám ha beosztottként, vagy még inkább munkatársként végzi a feladatát, akkor azért nem reménytelen a helyzete. De miért van ez így, miért kell, kellett ennek így alakulnia és sok helyen meghonosodnia? Hová lett a színvonalas vitakultúra, egymás megbecsülése, tisztelete, a nyelvi kultúra s persze a jó modor? Főnökök és beosztottak mindig is voltak, s valószínűleg még hosszú ideig lesznek is. Mint ahogy munkahelyi, szakmai viták is, hiszen nem várható el két embertől, – s nem is lenne jó – hogy valamit egyformán ítéljenek meg. Annak szajkózása azonban, hogy a magasabb beosztásúnak automatikusan és okvetlenül igaza van csak azért, mert magasabb beosztású, már több mint ostobaság. Pedig a jelenség kórosan terjed. Kis és nagyobb cégek beosztottjai panaszkodnak lépten-nyomon, hogy egyre másra szűnnek meg az érvekre alapozott szakmai egyeztetések, viták, egyre kevésbé hallgatják meg a „régi bútordarabok” hangját, kiérlelt, megtapasztalt szakmai álláspontját. Nemrég pozícióba került újdondászok hallgattatják el – valami felsőbbrendűségi tudat birtokában – az új világra való hivatkozással a korában értékes, értékelt hangokat. „Ez már nem a ti világotok, ti ezt már nem értitek, hiszen a számítógépet is épphogy csak kezelitek.” Ami akár lehet igaz, de aligha valószínű, hogy egy megalapozott szakmai döntés fokmérője a számítógépes ismeretek mélysége és milyensége lenne. Nem, máshol van a hiba. Az irigységgel párosult szakmai igényesség és az emberi nagyság hiánya, valamint mások méltóságának semmibevétele miatt bicsaklott meg a társadalmi megújulásban és a rohamtempójú – sokszor túlfűtött – átalakulásban a régi értékes vállalati kultúra és a megbecsült szaktársak közötti kommunikáció. Hiszen hol van már az az idő, amikor az időseknek tisztelet járt „pusztán azért” mert mégiscsak dolgoznak vagy negyven éve. Vagy egy közösség magasan elismerten díjazott volna egy technikust azért, mert szép szakmai múlt, tapasztalat van mögötte, sok nehéz helyzetben helytállt már, sokszor képviselte méltóképpen a munkáltatóját. S hová lesznek az értékek olyankor, amikor egy – az adott tárgyban vagy helyzetben – gyengébb képességű munkatárshoz kell lehajolni, és segíteni, hogy ő is tisztes iparos színvonalon végezhesse el a feladatát? Ilyen a világ – szokták mondani. A kapitalizmus farkastörvénye – hangzik máshonnan – s még sorolhatnánk a számtalan közhelyes badarságot. A világ ugyanis nem ilyen, vagy olyan, a világ, – a mi világunk – épp olyan, amilyenné mi akarjuk, amilyenné mi alakítjuk, amilyennek mi látjuk, és amilyenné mi engedjük tenni. A kapitalizmusnak pedig számtalan törvénye van, de a józanul gondolkodók pontosan tudják, hogy egyik sem irányulhat arra, hogy bárki elvesszen, kihulljon vagy lemaradjon, hiszen – ha másért nem – az a többieknek, a jól menőknek fog – így vagy úgy – de nagyon sok pénzbe kerülni. A szakmai igényesség, és vitákban edzett vélemények igényének hiánya mögött sokkal inkább nemtelen viselkedést lehet fellelni! De hiánycikk lett a sokszor emlegetett – szerencsére azért még néhol hiányolt – emberség is. Pedig könnyen megtanulható nem kegyetlennek lenni, viszont szebbé, értékesebbé, harmonikusabbá válhat valamennyiünk élete a könyörületesség által.
Nem sírom én vissza a régi időket, (főleg nem a közelmúlt népi demokráciának csúfolt torzszülöttjét) s nem vagyok a haladás ellensége. Ugyanakkor nem hinném, hogy a gazdasági siker útja, a vagyonosodás letéteményese és a modern ember ismérve az lenne, ha átnéz, eltiporja más – munkatársa, beosztottja – életét, ha felemelkedésének akadályát más ember vélemény nyilvánításában látja. Ha nincs türelme sem meghallgatni, még inkább megfontolni és megismerni más álláspontját, érveit. Ettől haladna előre a világ? Tudna újabb hídfőállásokat meghódítani a globalizáció? Aligha valószínű. A színtelen és durva kommunikáció a nívótlan munkatársi kapcsolat semmire sem jó, mindössze arra, hogy jelezze valaki szakmai igénytelenségét és emberi kicsinységét.

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…