A lélekbúvár

Az eső csak esik,esik csillapíthatatlanul
Talán lemossa lelkünkre rátapadt szennyet
A természet nem ismer kegyelmet.
Holtak árnyai suhannak az éjszakában
De itt hagyják nyomukat a földi magányban
Imára kulcsolom kezem,s várom a hajnalt
Látnoki szemeim lassan lezárulnak
Szerettek, öleltek, virágot szórtak fejemre
Pezsgővel koccintottak emlékeimre
S mélyen behatoltak fáradt szívembe
Nem kopogtattak, csak hatoltak
Az útjukból mindent széjjelszórtak
Dioptriájukat növelték, hogy jobban lássanak
Ha kellett fáklyával is világítottak
Az ürességen könnyen áthatoltak
Bűneimbe sűrűn belekapaszkodtak
Majd útjukból minden rosszat eltakarítottak
Mire végre a tenger mélyére eljutottak
Ott várták őket tiszta érzések
Hol a kapun átlépve megtisztulhat a lélek
Itt Őket az evangélisták köszöntötték
Ezért álruhájukat gyorsan levedlették
Belépve az Úr hangja megszólalt
A vétkesek nézzenek,de ne lássanak
halljanak,de ne értsenek
hogy meg ne térjenek
és bocsánatot ne nyerjenek
Kinek viszont a bűnbánat a kenyere
Kézenfogva jön Velem a Mennyekbe.

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…