Emlékező meditálás versben és apevában…

Rátok nézek ó, halványodva, múltba bújt emlékek,
Ki öregszik, annál már gyengülnek emlékezetek.
Deres hajba keseredik az életem elpárolgó cseppje,
A fizikai testnek is már elmúlt, éltető vehemense.

Múlt
Fátyla
Takarja
Emlékeit.
Semmibe tűnnek.

Már
Lassul
Teste. Fogy
Habitusa s
Emberi léte.
*
Hosszú úton eltévedtet, a holdsugár hazavezet,
Útközben, sok csillag is bocsát ki vezető fényeket.
Hosszú úton az életvándor gyűjti az emlékeket,
Öregen meg már mire is emlékszik? Ó, emlékezet!

Múlt
Évek
Emlékét
Gyűjtögette.
Semmit érők már.

Tév-
Útról
Hazatért.
Emlékeit
Még őrzi…minek?
*
Hosszú úton az ember látott már karón, éneket károgó varjút,
És ezt is eltette emlékbe, mint a sok illatfelhőt, sziromszagút.
Már csak önmagunknak élünk és a még előjövő emlékeknek,
Bár a szerepek, amit betöltenek, már halványak a szíveknek.

Vecsés, 2017. július 1. – Szabadka, 2017. október 8.- Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apeva párokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit