Rózsa Iván: A nagyvezír születésnapjára

Közös érdek
Fletót és ovit egy, közös cellába! Riogassák ott egymást a másikkal, minket pedig hagyjanak békén!

Téboly…
Ha ez így megy tovább, Nurszultan testvérvárosa hamarosan már nem Budapest, hanem Vikiváros lesz!

Fáraók
Lassan már egymás között fognak házasodni a felcsúti fáraók…

Mindegy!
56 éves lett a magyarok nagyvezíre! Tőlem aztán lehet ’56 vagy akár’68 is… Egyre megy!

Tűz és víz
A vízi tragédia után két nappal, születésnapot látványosan provokáló tűzijátékkal ünnepelni: nem valami illendő dolog! Meg az sem illik: ártatlan kisgyermekkel pózolni az erkélyen, háttérben a sodró Dunával… Csak azért nem zsebre dugott kézzel, mert csak két kézzel tudta tartani a gyereket. (Netán az unokáját?) Még Horthy Miklós kormányzó úr sem vágatott magának erkélyt az egykori karmelita kolostoron! Pedig ő vitéz nagybányai volt… Hiába valaki ismeri az etikettet, és van, aki nem! Meghatározza az embert, milyen kultúrkörből jön. Van, aki ki tud törni, és van, aki sohasem tud megváltozni. Hiába az ország első számú embere… Angliai Soros-ösztöndíj és harminc év parlamenti politizálás után sem ragadt rá semmi más, csak a kosz!

MTA=ATM?
Széchenyi István, a legnagyobb magyar, a saját pénzéből alapította a Magyar Tudományos Akadémiát; nemes emberként birtokai egyévi jövedelmét ajánlotta fel e nemes célra. Ovi, a legnagyobb tolvaj, pedig az adófizetők pénzéből veri most szét az intézményt, illetve teszi rá mocskos mancsát erre is. De az adófizetők pénzét, s nem a sajátját, használja fel más gigantomán céljaira is: stadionépítésekre, sporttámogatásokra, fölösleges presztízs beruházásokra, és egy csomó értelmetlen hülyeségre.

Közmondás
Van erre egy jó magyar mondás: más farkával ne verd a csalánt!

Kvázi
Kvázi monarchiában, kvázi diktátornak, kvázi emberek, de igazi mamelukok nyalják az igazi ülepét… Legalább van ebben az őrült világban is valami valóságos…

Gyűlöletkampányok
Fletó és ovi a románozással, illetve a migránsozással elérték azt, hogy magyar és magyar tán még sohasem gyűlölte egymást úgy, mint manapság. Valószínűleg ők sem szívlelik egymást, de az érdekük ugyanaz; a másikkal való riogatással mozgósítják bálványimádó „híveiket”. Csak ez lehet az alternatíva újra és újra: ovi vagy fletó?! Egyszer az egyik, másszor a másik van hatalmon: kiosztják a hatalomban töltött éveket egymás közt?! Nem igaz, hogy nincs harmadik út!

Születésnapok
Ovi már 2 napja elmúlt 56, remélhetőleg nem kell még 12 évet várnunk arra, hogy legyen 68, és továbbra is röhögjön háborítatlanul a hatalomban; rajtunk, megosztott magyarokon…

Nagyvezírek
Szaparmurat Nijazov, a türkménbasi, minden türkmének atyja, vezére, egykori kommunista vezetője is, 2006 decemberében halt meg. Halálakor a becslések szerint három milliárd dollárra rúghatott a személyes vagyona. Ebből két milliárdot egy német bankban helyezett el. Korlátlan volt a hatalma; róla neveztek el várost, iskolát, repteret, sőt még meteoritot is! Hatalmas (arany) szobrokat emeltetett magának és szüleinek a köztereken. Az év bizonyos hónapjait, napjait is családtagjairól neveztette el: a januárt például „szerényen” magáról, türkménbasinak… „Jól” kezdődött hát az év a szerencsétlen türkméneknek… Egy sor őrültsége közül még néhány. A fővároson, Asgabaton kívüli összes vidéki kórház és könyvtár bezárásra került; az orvosoknak nem hippokratészi esküt kellett tenniük, hanem neki, az örökös elnöknek kellett felesküdniük; a tanárokat utasította, hogy őt, az elnököt, dicsőítő cikkeket írjanak, akik ezt meg is tették, különben azonnal kirúgták volna őket az állásukból és így tovább.
Nemrég Kazahsztán fővárosa, Asztana is nevet váltott: Nurszultan az új neve. Idén március 19-én váratlanul lemondott Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, a Nemzet Vezetője, egykoron a Kazah Kommunista Párt elnöke is. De nem vonult vissza a hatalomból, hiszen az ország biztonsági tanácsának vezetőjeként, a kormányzó Nur Otan, vagyis a Haza Fénysugara párt elnökeként ténylegesen ő irányítja továbbra is Kazahsztánt. Mi sem bizonyítja ezt a tényt, hogy az új elnök első intézkedése másnap az volt, hogy róla neveztette el a parlamenttel a fővárost, s minden megyei központ és város főutcája is a hőn szeretett vezér keresztnevét viseli immáron… Aztán május 29-én Budapest testvérvárosa így már Nurszultan lett…
Azerbajdzsán erős embere, Ilham Alijev Szenteste napján született; idén december 24-én lesz 58 éves. Fiatalkorában igazi playboy volt: csajozott és szerencsejátékkal foglalatoskodott, hatalmas adósságot halmozott fel egy török kaszinótulajdonossal szemben. Éppen ezért apja, a korábbi elnök, az egykori KGB-vezérőrnagy és azeri kommunista vezető, Heydar Alijev be is tiltotta Azerbajdzsán területén a kaszinókat; azt remélvén, hogy fia megjavul, s rá lehet bízni majd az országot. Egészségi állapota annyira megromlott 2003 októberében, hogy fiát javasolta új elnöknek. És csodák csodájára: az október 15-én tartott választáson Ilham Alijev megszerezte a szavazatok csaknem nyolcvan százalékát. Az ellenzék heves tiltakozása ellenére, el is foglalta a hónap végén a hivatalát. A 2008-as és 2013-as választásokon már bőven nyolcvan százalék fölötti eredményekkel zárt; de ez utóbbi elnökválasztáson megesett egy „apró” baki, a választás előtti napon már hírül adták a 85 százalékos győzelmét… Ilham Alijev javaslatára módosították egy népszavazással az alkotmányt is; 2016 óta alelnöke is van már Azerbajdzsánnak, aki nem más, mint természetesen a felesége… 2018-ban a változatosság kedvéért 86 százalékkal győzött Ilham kegyúr. Eléggé rossz hát a híre, s a nyugati sajtóban cikkek is jelentek meg arról, hogy csaknem három milliárd dolláros, titkos alapot tart fenn vezető újságírók, politikusok megvesztegetésére. Hiába, Azerbajdzsán gazdag olajban… Ilham Alijev persze azt nyilatkozta, hogy ezen rosszindulatú híresztelések mögött természetesen Soros György és szolgái állnak. Mindenesetre ifjabb Alijevnek, apjához hasonlóan, van immár vagy harminc nagy nemzetközi kitüntetése: így például a francia becsületrend nagykeresztje, de nagy olasz, lengyel, román, szerb, török, fehérorosz vagy szaúdi kitüntetése is többek között.
És Orbanisztán miniszterelnöke, az egykori kommunista ifjúsági vezető, majd Soros-ösztöndíjas, később illiberális, jelenleg kereszténydemokrata Victor Orbanescu, az azeri baltás gyilkos kiengedője, 2016 márciusában feleségével együtt látogatott Bakiba, s az elnöki palotában személyesen nyújtotta át az Orbanisztáni Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést Ilham Alijev feleségének, Mehriban Alijeva asszonynak. Orbanisztán vezető embere még sokat tanulhat a baráti nagyvezírektől, hozzájuk képest talán még szolid is Európa közepén, de már ő is egyre veszélyesebb személyi kultuszt kezd kiépíteni maga körül. És az ő pártja, a Fiatal Autokraták Szövetsége is gyanús körülmények között nyer újabban fölényesen a választásokon. Mondjuk, Orbanescu nem aranyszobrokat, hanem stadionokat építtet. Neki ez a mániája. Az egyik focistadion közvetlenül a háza mellett van, s innen kisvasút is indul, mellyel lelkes hívei bebarangolhatják gyermekkora helyszíneit. De hogy mennyi Orbanescu tényleges vagyona és hogy hol tartja – talán Svájcban, a szerinte is halódó Nyugaton – ez a kérdés még alapos tanulmányozást igényel…

Budakalász, 2019. május 31.-június 2.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. "Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos…