A mutató döcögve csordogál,

időnként talán meg is álldogál.

A távolság átkarolhatatlan,

a vágynak nyughatatlan napja van.

 

Sóhajok szállnak a levegőben,

elnyomott álmok felszínre törnek.

Nem érdekli már semmi és senki,

a munkát kényszeredetten teszi.

 

Egyfolytában csak rá tud gondolni.

Milyen jó lenne már vele lenni!

Rég volt, hogy utoljára csókolta,

finom érintését hiányolja.

 

Milyen csodás ölelő karjában

a tüzes puszi íze ajkára.

A lelke repesve kiszabadul,

szárnyakra kap, a magasba indul.

 

Nélküle élettelen a lakás,

nem töltheti be az űrt senki más.

Egyszer csak hirtelen a zár kattan,

forrón összefonódnak hangtalan.

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…