Felsőszölnök csendje figyelmes csend, élő csend. Elsőre olyan érzés a város után, mintha bedugult volna a füled, hallod, hogy nem hallasz semmit. Annyira csend, hogy figyelésre késztet: mégis, hol lapulnak a többiek? Tudod, hogy pároddal nem vagytok egyedül a természetben, de mégis olyan, mintha kilométeres körzetben nem volna más élőlény. Ha nagyon figyelsz, látod egy terrakotta színű lepke szárnysuhogását, egy katicabogár óvatos mászását, ezeket hallani nem lehet. De megnyugtatnak, hogy élő természettel vagy körülvéve, csak mindenki csendben van. Aztán egyszer csak éles ívben leszáll egy héja a fák között, megszólal egy kisrigó, felnyávog a házimacska, méhek döngenek és békabrekegés is hallható. A macska minden fölösleges szőrét otthagyja a fehér nadrágomon, így én szólalok meg, „ülj le, cica, ne dörgölőzz”, amire még jobban felnyávog. Mióta megsimogattam, ragaszkodik. Nem érti, hogy szeretném a csendet hallgatni. Szeretném a csend-tankomat feltölteni egy évre. Tudod te, cica, mi az, a Múzeum körúton lakni? Kényelmes, minden közel van, de a békéje nem azonos a Vend-vidék hegyeivel! Na végre, elterült a lábamnál. Hadd hallgassam, hadd ismerkedjek a csenddel. Puha, békés, varázslatos csend. Van jó csend és van dermesztő csend. Ez jó csend. Körülölel, beburkol, mint völgyet eső után a füstölgő köd. Részévé leszünk, érezzük, hogy az anyatermészethez tartozunk, ülünk békében a teraszon, csak nézelődünk, gyönyörködünk. Eszembe jut Andrea Bocelli gondolata: „Még a legszebb zenében is ott van egy kis csend, pusztán azért, hogy tanúi lehessünk a csend fontosságának.”

Néhány itt eltöltött este után jobban átéreztem a csend fontosságát, mint eddig valaha. A csend érlel, gondolkozásra, elmélyülésre, szembenézésre késztet. Könyörtelen, de őszinte. A csendben az vagyok, aki. Mindenféle zajjal, beszéddel, magyarázattal félrevezetjük magunkat és másokat, hogy kik is vagyunk, mire vágyunk, mit érünk. A csendben nem. A csend egy körtükör, megmutatja a lényeget. Elvezet a megértéshez.  „A vers a sorközökért íródik” – mondja Nemes Nagy Ágnes.

Ahogy beköszönt az este, ahogy távozik a fény, hangok lépnek a helyére. A tücsökciripelés olyan csodálatos, hogy filmre veszem. Eszembe jut József nagyapám, aki sajnos nem várhatta meg, hogy megszülessek, de aki este erre a varázslatos hangra ülhetett ki a ház elé, a nehéz munka után egy kis gyönyörködésre. Már értem, mikor töltődött fel, mikor jöttek a jó ötletei kis gazdaságának fejlesztésére. Nagyapámról Gyuszi bácsira terelődik a gondolatom, barátnőm papájára, aki annyi szeretettel tudta mondani Zsuzsinak: „Tücsköm!”. Na, még megríkatnak ezek a tücskök, inkább nem gondolok senkire, csak élvezem a ciripelést, hagyom, hogy körülfolyjon, behatoljon a szívembe is, így magammal tudom vinni a csenddel és a csodálatos, frissen vágott fű illattal együtt. Amikor elmegy a villamos az ablak alatt, gondolatban tücsök-ciripelésnek képzelem majd…

 

Kispál Gabi az Irodalmi Rádió szerzője Kispál Gabi néven ismernek a környezetemben, így ezen a néven írok. Hivatalos…