Te csak hívj!

Te csak hívj, ha szomorú vagy,

és nevetés ajkadra fagy,

ha többé élni sincs kedved,

szíved fájdalomtól szenved.

 

Változást nem ígérhetek,

de mindig melletted leszek,

hóviharban, szélben, fagyban,

a simogató tavaszban.

 

Régi érzés már elhamvadt,

barátként mégis maradtam,

ha a betegség ágyba dönt,

hívj, ha a fájdalom elönt.

 

Gyógyulást nem ígérhetek,

de lelkedre gyógyírt viszek,

múltnak réme már nem árthat,

örömmé válhat a bánat.

 

Hívj, ha nem bírod már tovább

és nem segít a sok fohász,

bánat játszik szíved húrján,

nem látod a remény útját.

 

Ha hívsz, de könnyed még pereg,

ígérem, megnevettetlek,

elűzve sötét árnyakat,

ragyoghat mosolyáradat.

 

Lelkeink összefonódnak,

a határok elmosódnak,

mint nő, és férfi nem eped,

csak Lélek, és Lélek szeret.

 

Hívj, mikor már szellőn szállok,

küldöttként melletted állok,

csillagfényben megtalálhatsz,

leszek szíved dobbanása.

 

Kristófné Vidók Margit

2017.