Egyszer itt hagyom én is e földi világot,
nem ültetek már fát és nem locsolok virágot.
Nem adok szeretetet az embereknek,
nem hagyok utánam teret az emlékemnek.

Nem alkottam maradandót soha,
mégsem érzem, hogy a sors velem mostoha.
Meghajlított életem az ívét már lejárta,
elkoptatott cipőm az utcákat bejárta.

Eljutok oda ahol a szférák zenélnek,
nincs fájdalom de nincs is ígéret.
Oda ahol még az angyalok is előre köszönnek,
gödörbe temetett álmaink fricskáznak a közönynek.

Ahol a húrját bontja ki még szellő az égnek,
ott hol lehullott leplek bokáig érnek.
Zizzenése sincs már a csendnek,
ahol az emlékek is lábujjhegyen mennek.

Miattam senki ne legyen majd szomorú,
ne kerüljön síromra bús koszorú.
Máshonnan nézem majd e színes világot,
megkönnyebbülve keresem a reményvirágot.

Hegedűs Adriana az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten láttam meg a napvilágot és azóta is Budapesten élek.Tanulmányaim befejezése után…