Ecsetem a szó

Festményfantázia

Munkácsy Mihály: Korhely férj hazatérése c. festmény alapján

1870- et írunk, valahol Magyarországon. A férj fásultan, nyűgösen, fáradtan tér haza a mindennapi robotból. Hiába gürcöl erejét megfeszítve, még kenyérre is alig telik. Három éhes száját kell etetnie, asszonyát és két kicsi gyermekét. Szégyen marja, amiért nem tud nekik jobb életet biztosítani, ha megfeszül se.

Szemlesütve megeszi szegényes vacsoráját, majd a füstös kis konyhában nekiáll mosakodni. Az asszony a két kicsi gyermekkel bajlódik, a csecsemő sír, a nagyobb a durva deszkapadlón mászva megragadja anyja szoknyáját, próbál felkapaszkodni.

Látja az asszony, hogy öltözik az ura.

  • Hova készül ? – kérdezi rosszat sejtve
  • Iszunk egyet a komámmal.
  • Még azt a kicsit is ?_- csúszik ki a száján, de már bánja.

A férfi szó nélkül készülődik tovább. Szégyen mardossa, az elől menekül, asszonya szemében égő, ki nem mondott szemrehányások elől. Szó nélkül teszi be a nyomorult odú ajtaját maga után. Az asszony magára marad. Vizet forral a füsttől szinte fekete falú konyhában, ami egyben a szobájuk is. Lefüröszti kissé a gyermekeket, maga is megmosakszik. Undorral eszik pár falatot a száraz kenyérből és a híg levesből, hogy el ne menjen a teje, mert akkor mi lesz ezzel a két ártatlan csöppséggel. Még a nagyobb is szopik. Bűntudat mardossa, hogy erre a világra gyerekeket szült. Próbál kézimunkázni, terítőt hímez a lámpa gyér fényénél, amit majd elad a piacon, hogy rendes ételt tudjon venni. A gyermekek minduntalan megzavarják munkáját. Kicsit ringatja őket, énekel nekik, attól mindig elnyugszanak, és az ő sajgó lelkének is jót tesz. A kicsit a bölcsőbe teszi, lábával hintáztatja, a nagy a szoknyájába kapaszkodva próbál felállni, de minduntalan visszatottyan a durva deszkapadlóra. Néhány öltésnél tovább sosem jut – bosszankodva segíti fel újra meg újra kicsinyét.

A kicsi is rákezdi újra a bölcsőben. Megsajnálja, felemeli, a nagyobbat a bölcsőbe teszi, hátha legalább addig elmarad, míg emezt megszoptatja. Épp csak mellre teszi a kicsit, a nagyobb feltérdel a bölcsőben,  eléri az asztal fiókot , s azon keresztül az asztalra mászik. Véget vetne az asszony az életveszélyes mutatványnak, de ekkor kintről léptek zaja hallatszik, s egyszerre kivágódik az ajtó. A férjét ivócimborája is hazakísérte, mindketten részegen, egymást támogatva dülöngélnek a füsttől nehéz levegőjű helységben. A nő görcsösen magához szorítja kicsinyét, nem akarván felfedni keblét férje komája előtt. Leírhatatlan megalázottságát, kiszolgáltatottságát kifejezéstelen arccal próbálja leplezni. – Istenem, csak le ne essen a kicsi az asztalról ! – suhan át rajta a páni félelem. A férfiak nehezen forgó nyelvvel motyognak valami mentegetőzésfélét. Születésnapja volt a komának- azt ünnepelték. -Istenem, csak menne már el! – gondolja feszülten, a kicsi síróssá válva küzd a tejért, mely csak nem akar jönni. A lebírhatatlan düh, a visszafojtott harag száját keskeny csíkká formálja, tekintete a semmibe réved. Végre kidülöngél a koma az ajtón hangos Jóccakát kiáltással. Az asszony a kicsit a bölcsőbe teszi sietősen, majd szinte ugyanazzal a mozdulattal felemeli másik gyermekét az asztalról. Az azt hiszi, játszanak vele, göndör kacaja beragyogja kis arcát. Az asszony egyszeriben megenyhül, mint a napfény úgy sugárzik rá gyermeke mosolya. Egycsapásra elfelejti a kilátástalanságot, megalázottságot, nyomort, önfeledten hintáztatja kacagó gyermekét, akinek mosolya beragyogja a komor helységet, arany fürtjei pajkosan repkednek vidám arca körül. Megszűnik a füstös szükséglakás, elpárolog a fájdalom, az éhezés, a szégyen.

A komáját kikísérő férj egy gyermekével boldogan játszó asszonyt talál, legnagyobb megkönnyebbülésére – talán megússza a perpatvart – reménykedik. Hátulról átkarolja asszonyát, fejét vállkendőjébe fúrja.

  • Bocsássa meg – motyogja zavartan, inkább a bor beszél belőle, mint ő maga.

Vágyik rá, hogy az asszony ne taszítsa el magától kicsapongása miatt. Az asszony megenyhülten korholja: –  Eredjen, maga lókötő! Még számolunk!

 

Fischer-Sárközi Julianna az Irodalmi Rádió szerzője. 1975-ös évjárat vagyok, Kecskeméten születtem, Tiszakécskén voltam gyermek, majd fiatal. A helyi…