Útja a kis erdő mellett vezetett,

még zakatoló vonattal érkezett.

Az ő szíve is úgy dobog, mint ahogy

a gőzös hangja a szélben kavarog.

 

Remeg már keze, lába, alig várja,

hogy imádott gyermekét végre lássa.

A sorsnak kíméletlenül nagy gondja,

több évig is egymástól megfosztotta.

 

Hónapok telnek, míg nem találkoznak,

mint idegen gyermekről csak álmodhat.

Nincs közös játék, nem lehet ölelni,

kell uraknál helyette cselédkedni.

 

Épp most kapott három nap szabadságot,

alig várja a közös pillanatot.

Kicsike szempárt, rámosolyogjanak,

a szavai csak neki daloljanak.

 

Még pár méter, lihegve épp hogy bírja,

futva fogódzik gondolataiba.

Felkapja, magához szorítja, vágya,

hogy ne legyenek egymástól elzárva.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…