Táncolj még velem!

Szikrázó fény, és néma zokogás,

küldi a sors egy fiú mosolyát,

amire vártam már éveken át,

– hallom a dallamát,

a végtelenbe vesző lágy szimfóniát.

 

Szerelem, szerelem! – most rám talált,

mégis fáj a kedves simogatás,

hogy mondjam el neked,- nincs esélyünk,

– örülj mit megéltünk,

csak ülj itt mellettem, ölelj!- ne beszéljünk!

 

Hulló hajszálakon remeg a lét,

lelkem téged vár, hallgasd a csendjét,

merengve nézel,- látom, hogy féltesz,

– csak a szemem kérdez,

ígéred, – velem táncolsz égi zenére.

 

Már csak illúzió mit kergetünk,

napok, és órák, amit nyerhetünk,

gyilkos kór hatalma tőlem ragyog,

– élőhalott vagyok,

szobámba osonnak bíboralkonyatok.

 

Remegő kezemen nyugszik kezed,

múló perc tépett álmokat temet,

szívünk még dobban, lassan,- de dobban,

– és könnyeink folynak,

arcunkon, remegő gyöngyként vándorolnak.

 

Még egy utolsó táncra hív a hang,

elringat, szépen cseng az estharang,

Megyek, hol valóra válnak álmok,

– angyalokkal szállok,

hófehér felhő leszek az égi vásznon.

 

Kristófné Vidók Margit

2018.