Amikor heggyé gyűltek ölemben a szavak,
nem tudtam, mit tegyek e temérdek kinccsel.

Merész gondolat emésztett: Mit kaptam, nem kevés, 
adni kéne azoknak, akik éhezik.

S szedtem szavaimat rímes strófákba, 
 csokorba válogattam szín és alak szerint,

dalba csalogattam, mi dalolni vágyott,
s reméltem, lesznek, akik örömmel viszik.

Azóta szüntelen megkeresnek a szavak, 
derű vagy ború, mi létüknek értelmet ad, 

együtt járunk régről taposott ösvényeket, 
és néha új utakon kalandozunk.