Kaleidoszkóp a világ, mozdulok és már mást látok,
De ha leírom mit látok, rosszat talán nem csinálok.
Nem zavartan zavar ez a világ, hogy ne láss!
De ha ember akarsz maradni, Te csak áss, áss…

Ha csomagolópapírra lehetne írni,
Abból papírhajót lehetne hajtogatni,
Elúszva, tán’ elvinné az emlékem, messzi…

Sétálok a szobámba, padló reccsen és én fázom…
A reccsenés követ, én meg a ceruzámat rágom.
Ez a reccsenős nekem, unalmas éjszaka közepén
A sors akarata, egy sikítva megélt nap éjjelén?!

Ha már nincs nagy gondolat, az olyan, mint a sós vizek öble,
Üres, a só mindent kiirtott, pedig ez a tenger öle!

Csendre vagyok ítélve? Sorsom, vajh mit akar?
Lefekszem, párnám is, reccs… majd csend meg betakar.

Vecsés, 2015. február 14. – Kustra Ferenc