Történt valamikor, a régi időkben, búsan üldögél Pál kint a faluvégen. Nagy falu volt akkor: Vecsés becses neve, Pál oly szegény volt, mint a templom egere. Vetése kiszáradt a tenyérnyi földjén, csak kecskéje legelt az üres szérűjén. Széna, szalma nem volt, csak némi száraz gaz, a kecske is koplalt, bizony ez így igaz! Messze a távolban zöld erdő, zöld levél, a kecskéje mégis csak száraz gazon él.
Üldögélt Pál, s bottal piszkálta a földet, mikor a távolban egy vándort észrevett. Egy ágrólszakadt volt toprongyos gúnyában, vagy talán királyfi, az álruhájában. Bandukolt a vándor, Pál pedig bámulta, míg lassan odaért, és megszólította: Üdvözlégy, Szegény Pál, nagy utat megtettem, amíg oly nehezen a nyomodra leltem. Három nap, három éjt egyfolytában jöttem, most letelepedek, végre reád leltem. Pál elcsodálkozott: honnan ismersz engem, nagyon messziről jössz, és tudod a nevem? Erzsébet királyné küldött el tehozzád, ő mondta meg neved, s küldi e dobozkát.
Az Óperenciás tengeren átkeltem, a part közelében hajóm összetörtem, mentettem a dobozt – no meg a bőrömet -, arra esküdtem meg, hogy elhozom neked. A dobozban találsz egy papírszeletet, tudomány van azon, nekem elhiheted. Háromszor három mag az, amit még találsz, a maggal s írással igaz kertésszé válsz. Búcsúzott a vándor, és tovasietett. A papírt olvasva Pál azon töprengett: pár évig várni kell, addig csak magot szed, addig az éhségtől még kicsikét szenved. Bár keveset ehet, egy és más még akad, eljön majd az idő, amikor jóllakhat. Akként cselekedett, amiként olvasta, előbb palánta lett, majd fejes káposzta. Szorgalmas volt Pál, a palántát nevelte, a káposztaföldre lábát nem tehette szegény kis kecskéje. Pálnak a káposzta néhány év múlva a hírnevet meghozta. A kecskéje mellé vett még egy malacot, a káposzta néki elég jól fiadzott.
Mondom, hogy híres lett, tett is sokat érte, nem csoda, hogy egy nap egy vitéz kereste. Menjen a királyhoz fel, az üveghegyre, vigyen káposztát is, ott legyen hétfőre. Még az a szerencse, kedden jött a vitéz, így maradt ideje: mégiscsak körülnéz. Talált a kamrában három jó kereket: ebből valamilyen kordét csak készíthet! De mégsem kordé lesz, legyen egy tricikli, a káposzta rangját ezzel is emeli.
Mindenre vigyázott, mit vinni kell, rakta, s nem maradhatott el a fejes káposzta. Savanyú káposzta egy hordóval felfér, hadd tudja meg a király, hogy az mennyit ér. Hajtotta a triciklit, látszott már a vár, gondolta magában: nem hajt a tatár. Karikázott nyugodtan üveghegyre fel, ott várta már a király kíséretével. A szakácsok meglátták a sok káposztát, készítettek belőle káposztáskockát: volt töltött káposzta, volt paradicsomos, készült rakott káposzta meg disznótoros.
Ott a palotában pór, nemes megtudta: királyi étel a vecsési káposzta!

Császár József az Irodalmi Rádió szerzője Bihardiószegen születtem 1942 szeptemberében. A történelmi események úgy hozták, hogy gyermekkorom meghatározó…