Elszállt fölöttem egy fekete tollú, bús madár.
Szemeiben  könny ült, vérében forrt a halál.
Röpte mint az éj, s mint egy felhő oly könnyű,
De lelke nehéz, melyből rég elszállt a derű.

S ez a madár, ki bárkit valaha szeretett,
Szerelméért durván, véresen megfizetett.
S akármerre járt, a friss virágok elhervadtak,
Ő csak jót akart, de érintése halálos fagy.

Nehéz bilincs van a szárnyán: a végzete,
A gyötrelmek közt ő csak repülne.
Repülne az égig, fel magasra,
De a bilincs fáj, a bilincs visszahúzza.

Halálmadár száll az éjben, fel magasra,
Holdfényben csillog fekete tolla, nagy fájdalma.
A bilincs a szárnyán feszül, egyre csak nehezedik,
Majd a csúf vaskarikák a madarat elengedik.

Nem érdekli sem bánata, sem keserű sorsa,
Szomorú nagyon, de boldog akar lenni újra.
S szakad az ég, a menny haragosan dörög,
A könnyed madarat elkapja egy keselyű dög.

A keselyű egyre csak tépi a madár húsát,
Majd elengedi testét, csöndes búját.
S viharos éjjelen a madárka csak zuhan, s zuhan,
A föld felé sebesen, szinte megállíthatatlan.

Fekszik a földön a tépett madár, kilehelte lelkét,
Világos fényt lát, s látja elszállni bús életét.
A vétke csak egy volt, csak egyetlen egy:
Az, hogy a sorssal szembeeredt.

Zsolnay Luca az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, és egészen kiskoromtól kezdve érdekelt az írás és a költészet…