Ránk… fölcsillan a remény, de csak átkozott csaló!
Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható!
Itt van a valóságunkban jóformán minden nap,
Vasárnapi misén is erről prédikál a pap.

(sedoka)
Miért csak ámít…
Bennünk él, felcsillan, de…
Olyan ritkán lesz való.

Becsap bennünket,
Néha villódzik s tovább
Mi csak várjuk a csodát.
*

A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség,
Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség…

Mindig nagyon fáj,
Ha nem teljesül vagyunk,
Reményvesztettek leszünk.

Amikor a vágy
Gyötri testünk, a téboly
Kerget. Reményünk elvész.
*

Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön,
Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön.

Küzdünk szüntelen
Bármibe kapaszkodunk
Hogy teljesüljön vágyunk.

Fel sosem adjuk,
Azért is, csak harcolunk
Ha csepp reményt még látunk.
*

Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik…
És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz… lelked, csak reménykedik.

Elérhetetlen
Reményekben ringatva
Magunk, múlik életünk.

Ábrándot űzve,
Talmi reménységekkel
Tengessük az életünk.

Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe:”Néha villódzik…”