Sokat gondolkodtam ezen a rövid, de talán sok igazságot magában foglaló cikken. Lehet, hogy nem sokan lesznek, kik meg tisztelnek azzal, hogy elolvassák s azt is tudom, hogy miért? De kik még is úgy gondolja és érdemesnek tartja, azoknak köszönöm. Kedves olvasok, talán ha szánnak rá pár percet, akkor meg fogják érteni a mondani valóját a leírtaknak. Sokan ismernek, és sokan vannak kik nem. Azt is tudom, hogy sok előítélet zajlik, a hátam mögött mer ahhoz nincs bátorság, hogy szemembe megmondja vagy meg írja. De lépjük tovább. Ki tudja hány tíz ezer, százezer, vagy millió hasonló művész van a világnak a sarkába elveszve meg bújva a maga környezetébe. Igen bátran merem mondani, hogy igen jó pár ezren vagyunk, kik a maguk erejéből próbálunk felnőni a sikeres, elismer írók közé. Mi kik diszgráfiában szenvedünk. Sokakkal érzékenyebbek és sok minden másként látunk s érzünk mind egészséges társaink. Más szemmel látunk, mindent miért különcnek tartják az ilyen embereket. Gondolom, tudják, hogy mi is ez? Igaz az én gyermekkoromban még nem volt olyan elismert állapot, mint a mai napjainkba. Így mellékelek egy kis információt róla..

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából egy kis ismeretséget: A diszgráfia megjelenhet önállóan is, vagy lehet a diszlexia írásbeli megnyilvánulása. Lehet a rossz mozgáskoordináció tünete is.
A diszgráfiások szakvélemény alapján használhatnak az iskolában szövegszerkesztőt kézírás helyett, és felmentethetők az írásbeli számonkérés alól. A helyesíráson részben segíthetnek a gépi helyesírás-ellenőrzők, de ezek sem jelzik az összes hibát (például megy – meggy, már – műár, kar-óra ~ ka-róra), mivel ahhoz értelmezni kellene a szöveget. Az írás rendezetlen, kusza, nem igazodik a vonalrendszerhez; a vonalvezetés hullámzó. A betűk formája változékony; ugyanaz a betű többféleképpen jelenhet meg, és a hasonló betűk között eltűnhet a különbség. A szavak közötti távolság nagymértékben különböző. A ceruzafogás eltér a szokásostól: a diszgráfiás görcsösen fogja az írószert, erősen rányomja a papírra, és gyakran felkapkodja. A hosszú-rövid hangok megkülönböztetése, és a hagyományos írásmód különösen nehéz a számára.
Tollbamondáskor gondolkodnia kell a leírandó betűk alakján, így lemarad. Kapkodni kezd, és elhagyja a szavak és akár a mondatok végét, vagy éppen ellenkezőleg, egyes korábban hallott szótagokat beszúr. A szóközök, a központozás és a nagybetűk elmaradnak. Másoláskor nem tud egyszerre két-három betűnél többre emlékezni, ezért szintén lelassul.
A diszgráfia azonban nem egyenlő a rendezetlen külalakkal és a rossz helyesírással. A diszgráfiásnak gondjai vannak a nyelvtani műveletekkel. Ezek megértése, alkalmazása és megjegyzése nehéz feladat számára.
És még is voltak Híres diszgráfiások
A híres diszgráfiások közé tartozik Agatha Christie, aki tollba mondta műveit,[1][2] valamint George Washington, Albert Einstein és Molnár Tamás az Anti Fitness Club dalszövegirója és énekese is.[3]

Térjünk vissza mi kis cikkünkhöz. Sajnos mi szégyelljük a kézírásainkat meg mutatni a hamis mosolyért a hamis igazságtalan kommentekért. A sajnálatért miből nem kérünk. Mivel nem tudják el viselni, ha hiba, ha kusza vagy olyan probléma néz vissza az olvasóra mi esztétikailag és stilisztikailag nem meg felelő. Kevés az ki őszinte szívvel, fordul az ilyen alkotóhoz segítséget nyújtva. Nekünk nem kel a hamis sajnálat a hamis szavak. A hamis kéz mi segítséget nyújtani indul, de mást mutat. Miközöttünk vannak olyanok mind személyem is ki automata és autodidakta módon ír és fejleszti magát reménykedve, hogy helyezést érhet el vagy előbb utóbb őneki is szól a fanfár s a magasba emelheti azt a bizonyos kupát. Így erős indíttatással és biztatással kuporgottja össze a pályázatra ki írt összeget szíve csupa reményével. Mikor el jő, az idő izgatottan figyel és füllel, hallgatja a műveket, de nem ért semmit belőle. Majd örömmel veszi tudomásul, hogy bekerült a műve. Ott van, neve az oklevelek között s felteszi magának a kérdést mért jobbak az, mint az enyém? Így csalódásként éli a pillanatokat. Bánkódva ballag ki mikor még is csak meghallja nevét szíve családot szeme titkon könnyes. Még is próbál mosolyogni. Csak nézi, a kezében az oklevelet mire rá van írva, hogy sikeresen szerepelt és a név. A NAGY NÉV, aki a pályáztatott ki írta. Lázasan és csalódottan szorítja, s nem tudja, hogy a fájdalom a csalódás vagy az öröm szorítja szívét és csalja elő a könnyeit. Így tanakodva hallgat s marcangolja a lelkét az ezernyi kérdés. Mire sorba gratulálnak és biztatják csak így tovább. Majd tovább harcol, de nem ér el többet mi után úgy dönt, feladja. Más meg oldásokat keres és mutatja alkotásait ahonnét csak hamis negatív dolgok kerülnek vissza. Így nagyon sok amatőr művész vészel, kik valami oknál kisegítő iskolába jártak ahol nem úgy tanulnak, mint az általános iskolában. Már hátrányos helyzetbe kerülve egy magasabb iskolával szemben. Sokat olvasnak a maguk tempójával a hátuk mögött megélt kudarcokkal már csak a maguk szórakoztatásukra írnak és képzik ön magukat. De azt is egyre ritkábban teszik, mivel értelmetlennek tartják. A honvágy elő törésével elő veszik, a régi emlékeket mik tükrözik azt a boldog csodás, de fájdalmas perceket. Ahogy telik az idő úgy egyre inkább csak az emlékek tartják a remény sugarát. Hisz anyagi körülményük sem biztos, hogy meg engedi azt, hogy finanszírozni tudja, pályáját vagy el tudjon érni oly dolgokat, mit a többi elismert alkotó elér. Perig vannak olyan, művészek kik pillanatok alatt meg alkotják művüket elég egy kép, egy videó, vagy csak egy szó, egy történet s már pár perc és kész a mű. Mit sokáig őriz majd a szemét vagy a tűz martaléka lesz. És így elvésznek az ilyen alkotok a feledés homályába merülnek. Már csak egy sárgult emlékkép lesz talán másnak. Ha még is próbálja a képességét meg mutatni a világban a kudarc az elutasítás az elő ítéletek érik. Hisz a problémája véget ő hiába alkot, bár mit senki nem érti a mondani valóját, mert nem érdekli a hibák véget. Így nem vezet, az út a fénytöréshez hisz e alkotok pont elég arra, hogy semleges maradjon mindentől és csak szemlélő marad a színfalak mögött. Mint, hogy tudják alkotás bármilyen műfaját nézve szórakoztatva adjon gondolkodtatásra okot a fantázia megmozdulásával. Hisz szív és lélek nélkül nem alakulhat ki a művészet mihez szerelem kel, hogy meg mutatja valós arcát. Az iskola csiszolja a tudást, de az ily alkotok kik e problémával küszködnek kemény harc vezeti el az út végéig. De a bizonyítási vágy mi hajtja előre tűzként lobbog benne így észre se veszi a kifáradást. De ezt a külső ember másként látja és itt éli meg nem gondolva mekkora munkát is hajt végre egy ilyen problémával küszködő gyermek vagy felnőtt. Így ki tovább alkot, reménnyel tele szívvel bízik abban, hogy jön valaki talán ki elfogadja olyannak amilyen. Ki felkarolja, ki szponzorálja. Ki próbálja feledtetni a csalódással megjárt utat. Az amatőr művészek rabja az alkotásainak a vágynak és a reménynek mi erőt sugall még a legnehezebb pillanatban is tudván, hogy az élet vitele a körülménye s más okok is falat emelnek és újabbnál újabb akadályokat húznak az ilyen alkotok elé.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket  ” Csillagfény”

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…