Olyan furcsa színe van most az égnek,

Olyan tompán sárga, lassan lenyugvó,

És ami a kékjéből megmaradt, oda vörös csíkok égtek,

És a fényüktől még látszik a távolban egy kunyhó.

 

Némán nevet rá ez a kis kunyhó az égre,

Némán nevet, de korhadó ajtaja mégsem köszönt senkit,

Hiába nyílik az a jóra és a szépre,

Hiába várt lakóra, ki tudja már mennyit.

 

Pedig nincsen benne keserűség, nincsen benne bánat,

Pedig a gyűlölet messziről kerüli el,

Rozsdás kilincse nem enged az erős ostobának,

De a gyenge kéznek nyílik, ha nyílnia kell.

 

Öreg ház már nagyon, lepattogzott róla a festék,

De aki öreg, az bölcs, annak nem kell álca,

Nem is vágyik rá, hogy egyszer újrafessék,

Nem is dől össze, pedig a fa már szét van ázva.

 

Olyan furcsa színe van most az égnek,

Olyan szépen ragyogó, boldogan lenyugvó,

Talán a magasban a szeretetről mesélnek,

Ami idelent nem más, csak egy kunyhó.

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, tizenöt éves. Szabadidőmben szívesen foglalkozom írással, verseket és novellákat…