Rózsa Iván: A bűntelen és a bűn

Nagyon sokat kell előtte szenvednünk, hogy ezek után többet már semmitől se szenvedjünk. A bölcsességet nem adják ingyen. Ám aki egyszer bölccsé válik, idővel egyre bölcsebb lesz; aki erre viszont képtelen, egyre inkább leépül.
Felesleges az aggodalom. Persze, könnyen beszélek, hiszen olykor-olykor én is aggódom valamelyik általam szeretett személyért, de az aggódás nem old meg semmit. Felesleges időtöltés. Aminek be kell következnie, az úgyis eljön. Ha meg nem jön el, nem is kellett bekövetkeznie. Ez persze nem azt jelenti, hogy tétlenül, egykedvűen szemléljük a köröttünk zajló eseményeket: ezeket, ha kell és tudjuk; alakítsuk, formáljuk!
Jézus túl jó volt… Rendben van, hogy istápolta a gyengéket, az elesetteket, a szegényeket. Együtt érzett velük. De! A bűntelen magára vette a világ minden gondja mellett, az összes bűnét is. Azokat a bűnöket, melyeket mások követtek el… Pedig mindenkinek magának kellene elszámolnia a sorsával! Mindenki maga felelős a saját sorsáért!
Ezért vagyunk felnőtt emberek, vagy micsoda lények! Mi közöm nekem ahhoz, hogy Kovács Józsi, mondjuk Karakószörcsögön, ahol sosem jártam, a vita hevében fejbe kólintotta a haragosát?! Számoljon el ő maga az Úr előtt a tettéért! De kellő vezeklése után meg lehet neki bocsátani. Nem lenne szabad a bűnöket egy-két Miatyánk elmormolásával elintézni! Ez komolytalanná tenné a hitet! De ha a bűnös kellően komoly bűnbocsánatot tanúsít; elképzelhető, hogy esetleg tíz évig is eltart e vezeklési folyamat; már feloldozható a bűne alól. Természetesen ezen feloldozás eljöttének ideje az elkövetett bűn nagyságától is függ.
Nincs bűntelen ember. Nincs tökéletes ember. De arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb vétséget, stiklit kövessünk el. Ahogy arra is, hogy azt, amiben jók vagyunk; hisz mindenben nem mozoghatunk otthonosan; lehetőleg tökélyre vigyük.
Mindenki máshoz ért, de egyvalaki egyvalamihez biztosan. Ha máshoz nem, hát semmihez… Túl bonyolulttá vált mostanra a világ, ez már nem a polihisztorok érája. Mindenhez nem lehet érteni; csak a valóság egy-két, vagy esetleg több, szeletéhez. Csak az a gond, hogy ez a kor a rafinált és agresszívan gátlástalan félműveltek és a teljesen bunkók, és az általuk elbutított, sötét tömegek korszaka. Akiket hazugságokkal és, ami még veszélyesebb, féligazságokkal tart markában a pragmatikus és cinikus hatalom. A féligazságok sunyiságát, káros hatását ugyanis nehezebb felismerni, mint a nyilvánvaló hazugságokat.
Ki szenvedett jobban az ostorozásnál: Jézus, akit ütöttek, de aki egy más dimenzióban, más dimenzióból várta az ostorcsapásokat; vagy a római katonák, akik úgymond verték őt? Szerintem a poroszlók, mert egy idő után elfáradtak; netán izomlázuk, fizikai fájdalmuk támadt; s ledöbbentek: mit ki nem bír ez az ember?! Aki bár fizikailag szintén legyöngült, de bizonyos szemszögből nem is szenvedett; csak erkölcsi fölényéből származó szelídségével csendesen, nyugodtan tűrte, amit rámért az előre tudott végzete…

Budakalász, 2019. szeptember 27-29.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. "Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos…