Szürke az ég, fáradt vándor a szél,
Messzi tájakról mesél és regél.
Hoz magával szagokat, illatokat,
Meg talán szálló papírt és porokat.

Vágtatott erdőn, mezőn és hegyen,
Keresztülsüvített a völgyeken.
Bebujt az állatok bundájába
És behatolt a szalmakazalba.

Mesélhetne emberekről, tájakról,
Erdők fáiról és nagyvárosokról,
De mi nem nagyon értjük azt, mit nyüszít,
Így dolgavégezetlenül elsüvít.

Vecsés, 1998. december 29. – Kustra Ferenc