Posted by
Posted in

Öcsém…

A sötétben, mint mécses világítottál, s most éles a fájdalom, mit hagytál; szemembe könnyeket csaltál.   A szavak nem elég nagyok, a holnapba kapaszkodok a múltnak keskeny peremén, kéz a kézben Te meg én.   …mégse vetem meg lábam, csak suhanok álruhában, mert elemészt emléked, néma csendességed.

Posted by
Posted in

Óh, Ti kedves ősök…

Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni, Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni… Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták, Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták. Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot, Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott. Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt. Gondolatban viszünk virágot, , mécsest egyebek […]

Posted by
Posted in

Az utolsó vers

A szavak messze elkerülnek, Ajkamon a csend mosolyog, Szívemre hajol a magány, Céltalan tájakon bolyong.   Átnéz az idő felettem, Szeme a távolba réved, Tudom, hogy végtelen csordul, Nekem csak emlék az élet.   Lábam már nem visz az úton, Bénaságát borítja lepedőm, Kezemből csusszan a kőre, A megmarkolt földi időm.

Posted by
Posted in

Írass velem egy verset

Benn a fáradt lelkem remeg, Hánykolódik, dübörög. Szomorú és kesereg,  Hiányodban ücsörög.  Olyan vagy mint az olvadó hó, Mint az éhségtől haldokló rigó, Mint felszálló köd, Mint titok amit homály föd. Fagyit fizettél, de tudom mit akartál. Csak egy csoki ízű csókért maradtál. Írass velem egy verset! Kérlek… csak egy utolsót. Arról, ahogy elfelejtem a […]

Posted by
Posted in

Bolyongó lelkek…

Kint a temetőben rideg, márványból lett sírok, Olyan, mint sivatagi kőrengeteg, és sírok. Szerettem testét borítják, nyugodni nem bírok. A sírokon, koszorúk, gyertya, mécses, virágok, Ahogy megyek, mindenhol csak folynak a bánatok… Sok kis picike lángocska, lelket szaggató! Emlékezünk… de, ez meg nagyon szívszaggató! Fák között hallik, szélfútta halotti ének, A sírok között meg, sok […]

Posted by
Posted in

Esőben kullog a végzet… a halottak napján

Versben, európai stílusú haikuban és eredeti stílusú tankában Sebesen vágtató viharban, az esőben kullog a végzet, Utoléri, nem a viharban… a megsebesült nemzedéket? Szemünkbe villámlik, vágyak felhőtemetőbe temettetnek, Vihar fölénk úszik és fájdalmam szikrái nagy lángot vetnek. Kedves őseim! Sírotok letisztítom… Semmi változás. Ó szeretteim! Úgy mesélnék szépeket. A vágy, vágy maradt. Lélek és kerti […]

Posted by
Posted in

Őszi falevelek a síron

Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett, Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett… Változik a nyári zöld levél, Itt az őszben lett barna levél. Változik a világ, Ti elmentetek, Mi maradtunk, gyászolunk benneteket. Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk, Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk. Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát, Ezeket […]

Posted by
Posted in

Kimegyünk a temetőbe…

Kimegyünk a temetőbe, sírok előtt megállunk egy percre Emlékezve, már ott lakó, de nem feledett sok szerettünkre. Ők voltak nekünk a család, meg a nyugalom, az ősök És éltükben voltak ők nekünk, a mindennapi hősök. Hiányuk végtelen, szívünkben űrt alkot Helyük… mi megőrizzük, nem lakik más ott. Gyertyát gyújtunk, mert ez az összetartozás jelképe, És […]

Posted by
Posted in

Ősrégi fa

Edit Szabó : Ősrégi fa . Göcsörtös fatörzsed támaszkodik földnek, korodat nem tudom, holnapod koptatod. . Nem óvtak eleget, törzsedben szív remeg, bevésték valaha, öröm momentuma. . Hűs árnyat ad lombod, házfalán szép dolgok díszítik létedet, féltenek emberek. . Nyári nap fénye él, van rajtad falevél, szépíted a parkot, jön már az utódod. . Törzsednél […]

Posted by
Posted in

Darvak a Hortobágyon

Tömlöc- sötétből lassan ébred a hajnal, a kelő nap narancsszínt vetít a lápra. A víz visszaveri e nagy sárgaságot, így kelti itt a terítői látszatot.   Apró mozzanattal indul az ébredés, az eltökéltebbeknél már emelkedés. Mozgásuk apró hullámokat keltenek, míg a fény a határra sugarat ereszt.   Újra beindul szoros rendje a napnak, a darvak […]