Az idő, úgy tűnik olyan, mint egy motorhajtó szíj,
Végtelenített, de ettől még összetákolt szíj.

Az
Idő
Végtelen.
Mi születünk,
Élünk s meghalunk.
*

(Anafora bokorrímesben)
Hmm… Nézem az asztalomon a homokórámat, mily” érdekes…
Hmm… Ez is beállt már a sorba, bár fordítás nélkül végzetes…
Hmm… Megest peregnek a szemek, sodródnom kell… lényeges.

Sok
Apró
Szemecske,
Pereg, pereg…
Lehet végzetes?
*

(Anafora, visszatérő rímesben)
Hah… Gépszíjból menekülni? Már a gondolat is fölöttébb dőre…
Hah… Gépszíjtól menekülni? Már a gondolatban van, és örökre.

Az
Idő,
Az élet,
Mint fergeteg,
Sodor szüntelen.
*

(Anafora, visszatérő rímesben)
HÚ! A homokszemcséim sem szóródnak időnként szét…
HÚ! A homokszemcséim láttatják a saját időm menetét…
HÚ! A homokszemcséim elvesztették az időm… fékét.

Az
Időnk
Száguldó.
Megfékezni
Sajnos nem lehet.
*

(Septolet)
Ez minő
Rohanás,
Te idő?

Rohanó öregség
Szembe jön,
Máris köszön…
Nem segít félszegség!

Vecsés, 2018. február 28. – Szabadka, 2019. július 03. – Kustra Ferenc – Én írtam a versszakokat és a septolet -et, míg az apevák, Jurisin Szőke Margit munkája. Az apeva csokor címe: Az időnk mulandó