Ködbe unalmasodott térben leledzem,
fák sárga levelét fogom a kezemben.
Tér és idő összecsúszott már,
nem látom én már hol van a határ.

Drukkolok a Napnak, hogy kibújjon,
csilingelve az égen daloljon.
Csodálom a fáknak nyugodt természetét,
régi nótának lebilincselő szeretetét.

Morcos felhők kúsznak fenn az égen,
megágyaznak a természetnek szépen.
Csíkos ruhát húz fel az eső,
sírva jön elém és esendőn.

Uralkodó bolygók összevesznek a térben,
kondenzcsíkok futnak le merészen.
Derengésnek párja nincsen,
ez így együtt az én földi kincsem.

Csodállak ég, csodállak felhő,
a csodálat kezdődik elölről.
Minden piciny porszem a Földön,
azért van, hogy velem pöröljön.

Csak együtt így vagytok ti szépek,
ezt adta nekünk a természet.
Lefényképezem agyammal ezt a képet,
varázsalbumba teszem az egészet.

Hegedűs Adriana az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten láttam meg a napvilágot és azóta is Budapesten élek.Tanulmányaim befejezése után…