Könyörtelenül szabadon szakadt rám,

szinte csak nesztelenül  közeledett.

Mire észleltem beletelepedett,

többé nyugalmat, békét nem adhat már.

Nagyon – nagyon fáj, minek is tagadnám.

Fel sem foghatom, tovább, hogyan legyen,

bármilyen segítség is lehetetlen.

Fáradhatatlanul küzdött, de csak árt.

Próbálkozott, mégis tehetetlenül,

úsztam vele az árban esetlenül,

„a patak vize ide-oda sodort,”

mégsem változott valójában semmi.

Gyógyíthatatlannak borzasztó lenni,

lelkének egyre több gondot okozott.

szonett

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…