„Elmondanám, de nem tudom,” fáj nagyon,

marcangol a tény a gondolata is.

Mennyit érhet neked az a pénz-vagyon?

Idevágtad, égett, szúrt, mint a tövis.

Azóta éjszakákon át csak fekszem,

hosszan merengve a sötét semmibe.

Nem jön álom a szomorú szememre,

hogy juthattunk ennyi éven át ide?

A törődésre, szeretetre vágytam,

helyette ez a bánat lett belőle.

Örültem, hogy az árokból kimásztam,

veled haladnék boldogan előre.

Az érzést el nem tiporhatod, várok.

„Lelked, lelkembe zárom,” megbocsátok.

szonett

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…