Posted by
Posted in

Főnix

Akai Katalin   Főnix   Börtönöm rácsát, dühöngve verem, körmömmel tépem, véres a kezem Világgá mennék, s mégis maradok Nem tudom magam sem, vajon mit akarok?   Mikor már nem jelent örömöt a másik, szeretet helyett, kötelesség játszik Amikor vele élsz, és mégis nélküle Elhagyni szánod, mi lenne vele.   Csak egy életed van, zöme […]

Posted by
Posted in

Fékem

Versben és európai stílusú haikuban… A magas égen Szikrázva süt, napocska! Alkony közeleg. * Már az álmaim sem az enyémek, A semmiben vésznek, elenyésznek. Ezzel minek rontsam meg életem, Ha jól látom, már ez lett a fékem. * Csend, nyikorogva Beáll saját helyére. Beesteledett. Budapest. 2000. július 17. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Végleges

Fúj a szél és borús az idő, Csendesen eseget az eső. A jókedvem nem igen duzzad, Nem kiabálnék; cigány húzzad! Végleges a felismerésem, Okozom lehetetlenségem. Nem volna szabad vállalkoznom, Nem fogadnak el, nem lesz hasznom. Nem fogad el a pénz, az üzlet, Szerencse messze elkerülget. Lendület és iram nem elég, Sorsom mondja, most már elég. […]

Posted by
Posted in

Élni akartam

Hosszú út pora ráült a cipőmre, Sajna, nem vagyok büszke életemre. Nagy utat bejártam, zarándokoltam, Utóbb kiderült, semmit nem csináltam. Ötvenkét év alatt bizony ez történt Senki nem pártolt, sem hosszan, sem tüstént. Így csak vergődtem, szétdobált az élet, Nem is tudom az életem mivé lett. Mire születni? Kínlódás az élet, Küzdünk, birkózunk mindennel. Mi […]

Posted by
Posted in

Nincs kijárat

Nem látszik semmi, vaksötét van, Áll az óra az éjszakában. Nincs, ki indítsa mutatókat, Így aztán nem lesz már virradat. Tapogatódzok, nincs kijárat, Csak fogdosom nedves falakat. Pókháló terül az arcomra, Denevér akad a hajamba. Megyek csak, mint vak ló a falnak, Nem lelem helyét a jászolnak. Megbotlottam, már térdre estem, Falba marok! Így emelkedjem? […]

Posted by
Posted in

Az éj sötétje

Az est, halványuló vérkoszorúja, Gyorsan belevész az éj sötétjébe. Hatalmat kap sötétség birodalma, Rigók sem repülnek éjsötét kékbe. Ember ki nem lát az ily’ mély sötétben, Otthon marad, családi életet él. Kint kóvályogjon macska a sötétben, Neki a sötét természetes, így él. Elcsitul minden, készülünk másnapra, A pirkadat, majd valami újat hoz. Reggelre lehull éj […]

Posted by
Posted in

Eltévedtem

Eltévedtem! Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége, A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege. Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége, A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete. Hol a kiút? Eltévedtem! A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje, Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege. Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya, […]

Posted by
Posted in

A szívem

A szívem dobog, és hős ritmust ver, De menetelni, vágtázni nem mer. Szívem dobog, minek ez irama? Meggyötörte az élet és a ma. A szívem továbbra is lendülne, Ha nem volna, mi mindig fékezze. Én most súgok neki, csak előre… Hagyja el azt, ami most a féke. Vecsés, 2000. február. 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ébrenlét

Micsoda élet, micsoda lét, Annyira nem jó, az ébrenlét. Álmodni ébren nagy kiváltság Annak, kinek jó ez a világ. Nem jó a világ, megcsalt a lét, Így nem is jó az ébrenlét. Alva álmodni tán’ igazi, Akarom vagy nem, ezt kell élni. Vecsés, 1999. december 16. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Úgy érzem

Levegőzőm és Sóhajtok. Volánhoz ülők és Elhajtok. Nyomom a gázt és Elviharzok. Lassan úgy érzem, hogy Nem vagyok. Vecsés, 1999. október 10. – Kustra Ferenc