Akai Katalin

 

Főnix

 

Börtönöm rácsát, dühöngve verem,

körmömmel tépem, véres a kezem

Világgá mennék, s mégis maradok

Nem tudom magam sem, vajon mit akarok?

 

Mikor már nem jelent örömöt a másik,

szeretet helyett, kötelesség játszik

Amikor vele élsz, és mégis nélküle

Elhagyni szánod, mi lenne vele.

 

Csak egy életed van, zöme már elfogyott,

elsírtad őket, gyötrelmes napokon

Elhaltak szádon a fájó sóhajok,

meghalni szeretnél. Békésebb hajnalon

 

Mikor könnyeid, már befelé folynak,

zokogó lelked torz sikolyba fullad

Hiába mondod, újra és újra

nem bírod tovább! Nevet csak rajta

 

Nem érti meg, más életet akarsz

Rád erőszakolja, mi téged bomlaszt

Nyomja le torkodon, öklendezel tőle

Ez lelki erőszak, elég volt belőle!

 

Irigység szülte gonosz uszítások

Szerelmet gyilkoló hazug suttogások

Ordítottam volna, elég már belőle

Mosolyogva éltem, könnyeimet nyelve

 

Dühöngő viták, remegő ajkak

Érzed, hogy nem szeret, élj hát a mának!

Feláldoztam lelkem a béke oltárán,

Főnix lett belőle, életem alkonyán

 

Társas magányom, végre most feladom

Azt a cifra ajtót darabokra zúzom,

kirepülök gyorsan, aranykalitkámból

Újra szabad vagyok, elég a színházból!