Csak ki, és be.

Lélegzem.

Most, hogy mellkasod

hátamhoz simul,

s karod, mint puha, óvó gyolcs

fonódik körém,

most érzem, hogy lélegzem.

Ki, és be.

Együtt szívjuk be az életet,

mellkasod tágul,

majd sóhajtod belém szerelmedet.

Közelít felénk egy másik lét,

melynek csöppnyi szigetén

mi ébren is álmodunk.

Egymást.

És két dobbanó kicsi szívet még.

Ebből soha nem elég!

Csak tarts meg!

Kérlek, el ne eressz!

Mikor ugranék,

ránts vissza,

megmentőm csak te lehetsz!

Tarts meg!

Fáradt torkomat hagyd üvölteni!

Fortyogó véremet ne tűzzel zabolázd!

Hűsítő balzsamom legyél,

ringató menedék,

ki miatt visszalépek én…

Nem ugrom le.

Csak ki, és be.

Lélegzem.

Te pedig

leheld belém örökre!

…szűnni nem akaró,

menedék-szerelmedet.

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de…