Versben, európai stílusú haikuban és eredeti stílusú tankában

Sebesen vágtató viharban, az esőben kullog a végzet,
Utoléri, nem a viharban… a megsebesült nemzedéket?
Szemünkbe villámlik, vágyak felhőtemetőbe temettetnek,
Vihar fölénk úszik és fájdalmam szikrái nagy lángot vetnek.

Kedves őseim!
Sírotok letisztítom…
Semmi változás.

Ó szeretteim!
Úgy mesélnék szépeket.
A vágy, vágy maradt.

Lélek és kerti virágok romokban, az eső morzézik,
Színes a vihar… színes kréta készlet és minden elázik.
Velünk, nekünk… már mindegy… de mi lesz az ifjú nemzedékkel?
Majd ők kullognak a vihar után? Ronggyá ázott lélekkel?

Utódok vagyunk
De még nem oldottuk meg…
Probléma maradt.

Távollévőink,
Azért szeretet fennáll.
Gyertya melege.

Életed veled marad, kínoz, üldöz, kerget, tán’ átkoz…
Kérlek, holnap tégy valamit… hiába kapkodsz már mához…

Harcos őseink!
Még nincs lefutva semmi!
Mi próbálkozunk!

Szeretet, hála.
Ti a mienk maradtok.
Mindig emlékszünk…

Gyertya és mécses.
Koszorúk és virágok.
Emlékezni kell!
Folyvást gondolok rátok,
Szállnak az imádságok.

Vecsés, 2014. május 2. – Kustra Ferenc