Fáj a hiányod

Félve lépek az avaron,
ne zavarjam szelíd csönded,
virágcsokor a kezemben,
elhullott már minden könnyem.

Szél suttog a te hangodon,
hárfán a dallam csupa báj,
őszi levél egyre pereg,
hiányod nagyon-nagyon fáj.

Fehér, lila virágtenger
borítja be a halmokat,
gyertyák füstje száll az égre,
távolból szól a harsona.

Reszkető fényekben látlak,
arcodon kedves mosolyod,
előttem állsz tündérkékben,
míg én nevedet zokogom.

Köd fedi el a látomást,
még hallom a lágy dallamot,
virágszirmok hullásában
érzem újra az illatod.

Suttogva búcsúzom tőled,
tested őrzi hideg márvány,
drága lelked követ engem,
mint felhőket a szivárvány.

Kristófné Vidók Margit

2018.10.28.