Hideg van. Nagyon fázok.

Most úgy odabújnék ölelő karodba!

Takarómat magam köré tekerem.

S visszatérek a boldognak hitt tegnapokba.

 

Hogy szerettelek! Úgy szeretlek!

Arcod csodálatába gyakran feledkeztem.

Ma meg csak siránkozok miattad.

Ebben a játszmában én nem nyerhettem.

 

Elmúltunk. Olyan hirtelen.

Pedig ezer tervünk volt a holnapokra.

Számolom a meg nem élt pillanatokat.

Életemben a kemény pofonokat a múltam adta.

 

Félig éltem. Veled lettem egész.

Hálás voltam mindig, hogy megtaláltalak.

De mintha tüzes villám csapott volna belém.

Mikor más karjában akkor ott megláttalak.

 

Csak fájtam. Élesek voltak a kések.

Kiszállt belőlem minden élet és az akarat.

Fejemben öltek ordítva a mocskos könnyek.

Zavarodottan véresre kapartam a falat.

 

Hogy tehetted? Mit tettél?

Hogy tudtad megtenni ezt ezerszer velem?

Mi voltam neked egy fél életen át?

Hová tűnt el olyankor az összes érzelem?

 

Hideg van. Kicsit még fázok.

A leégett gyertya, csonkig égett el hamar.

Elmúltunk és nem maradt belőled semmi más.

Csak a szemem és az a mást ölelő béna kar.

 

Hogy szerettelek? Örökig.

Hideg tenyerem markodban szorítottad.

Fájdalmamat röhögve köpted szembe.

Egységünket egy perc alatt a föld alá tapostad.

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kolozsvári Csabáné Edit. 1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is…